Az orosz kémszolgálatok tanácsait követik a szerbiai hatóságok a tüntetőkkel szemben
Ezt maga a szerb miniszterelnök-helyettes közölte.
Ezt maga a szerb miniszterelnök-helyettes közölte.
Több ezer ember vonult utcára a kormány politikáját bírálva.
A szervezők szerint százezren vannak, a kormánypárti vezetésű fővárosi önkormányzat szerint viszont csak 35 ezren.
A politikusok a Hamász támadássorozatában megsebesült izraelieket mentek volna meglátogatni, de mindkét kórházban dühös emberek fogadták őket, akik szerint a politikai vezetés felel a szombati tragédiáért.
Országszerte legalább hatan vesztették életüket az új adók miatti kormányellenes tüntetésekben Kenyában – közölték a helyi hatóságok.
Eredetileg a megélhetési költségek miatt vonultak utcára a cseh fővárosban, de most már a NATO-ból is kiléptetnék az országot.
Moldova jelenleg a klinikai halál állapotában van – mondta egy ellenzéki politikus.
A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
A csalással nyert fehérorosz elnök, Lukasenka szerint az ellenzéki tüntetők fizetett külföldiek.
A 17 éves fegyverest feldühödött tüntetők fegyverezték le, majd összeverték és felakasztották.
A temetési menet tagjai az előző napokban történt összecsapások során meghalt emberek koporsóit vitték.
A rendőrfőnök szerint a halálos áldozatok közül sokan a "civilek közötti összetűzésekben" vesztették életüket.
A Facebook és a Twitter is tucatnyi olyan fiókot blokkolt az elmúlt órákban, melyeket kínai kormányzati szervek hoztak létre, hogy a hongkongi tüntetőket lejárassák. A lépés nem maradt válasz nélkül.
De egyes híradások szerint ennél jóval többen vesztek oda.
Az Echo Tv műsorvezetője nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor az egyik kecskeméti kormányellenes tüntetés szónokáról, Nagy Blankáról mondta el a véleményét.
Azért nem szervezhetnek demonstrációt a George Enescu téren, mert ugyanitt lesz a román uniós elnökség nyitórendezvénye is. Azt meg már hamarabb bejelentették.
Legalább százan gyűltek össze a Bécs belvárosába, a magyar nagykövetség közelébe szervezett demonstráción. Közben Debrecenben és Nyíregyházán is tüntetés kezdődött.
Főleg a szociális megszorítások miatt vonultak az utcákra az emberek, de sokan tiltakoztak a bevezetni tervezett fejkendőtilalom ellen is.
A testület egyik szóvivője szerint fontos, hogy az újságírók szabadon gyakorolhassák mesterségüket, Románia belügyeit viszont nem kommentálta.
A 2006-os kormányellenes tüntetések 120 főnyi károsultja kaphat kártérítést az Igazságügyi Minisztériummal kötött egyezségük eredményeképpen.